Tata, Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplom

Tatán az óváros szívében áll Komárom-Esztergom megye harmadik legmagasabb építménye, a Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplom vagy ahogy a helyiek előszeretettel nevezik: a kéttornyú templom. Az égbe szökő épület az egykori Esterházy-uradalom anyagi erejét és áldozatkészségét is dicséri, csaknem hatvan méter magas, egyedül az esztergomi bazilika nagyobb templom a megyében nála. Gróf Esterházy József hagyta végrendeletében utódaira a nagy és nemes terhet, hogy Szent Márton tiszteletére emeljenek új templomot Tatán.

Olyan építészek, mesterek működtek felépítésén és díszítésén közre, akik más Esterházy-birtokokon is pazar épületeket emeltek, mint Franz Anton Pilgram vagy Fellner Jakab. A gróf Esterházy család a barokk legjelesebb építészeit, festőit alkalmazta, kiknek mesterségbeli tudása, művészete ma is bámulatba ejti a szemlélőt.

Fellner Jakab élete arra lehet példa, hogy az egyéni tehetség és akarat, hogyan küzdi magát az elsők közé olyan korokban is, amelyek nem a self made manek számára kedveztek. Nem volt iskolázott építész, amit tanult, azt építőmesterként, téglák egymásra rakása során sajátította el.

Jó tanítványnak bizonyult, és tehetségét, rátermettségét nagyhatalmú pártfogói is hamar felfedezték – az Esterházyak szolgálatában egy sor jelentős épület fűződik a nevéhez, mint a nemrégiben felújított tatai Esterházy-kastély. Egyik legfontosabb épülete, talán élete főműve, a Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplom, amelyet Franz Anton Pilgram halála után folytatott, de rajta is beteljesedett minden építész rémálma: csaknem harminc évnyi építkezés után, az épület befejezése előtt meghalt. Segédje Grossmann József minden tekintetben örökébe lépett, befejezte félbe maradt munkáit, és özvegyét is elvette.

A nagy építész ma a templom kriptájában nyugszik, és az épület előtti téren szoborral emlékeztek meg alakjáról.

 

PROGRAMOK A HELYSZÍNEN

Jelenleg nincs közelgő esemény feltöltve a helyszínhez. Kérjük látogasson vissza később!
Büfé
Shop
Ruhatár
Gyermekbarát
Akadálymentes
Ingyenes parkolás
WiFi
Biciklitároló