Klassz a pARTon! – Cimbora Zeneliget családi programok

15-19 óra: Interaktív zenei játékok

Papírszínház

Asztali zenei játékok

Zenei kalandtúra családoknak

18 óra:Legyél a Cimboránk, Nyár- a Cimbora együttes interaktív versműsora        

A több, mint 10 éve alakult Cimbora Együttes az interaktív vers- és mesekoncertek úttörője határon innen és túl. A formáció szorosan kapcsolódik az egykori, legendás Cimbora című televíziós műsor szellemiségéhez, amelynek fő célja a művészetek útján való barátkozás, cimborálás (volt). Többek között Cseh Tamás, Horgas Béla, Kányádi Sándor, Kiss Dénes, Kovács András Ferenc, Lázár Ervin, Nemes Nagy Ágnes, Szabó T. Anna, Varró Dániel és Weöres Sándor versei és (vers)meséi elevenednek meg műsoraikon saját hangszerelésben. A gyerekek észrevétlenül a koncertek főszereplőivé válnak, együtt énekelnek a zenekarral, felmehetnek a színpadra, ritmushangszerekkel, dobbal és csörgőkkel kísérhetik a zenészeket, felfedezhetik a zenében lüktető ritmust, a költészet és mozgás szoros egységét.

Az együttes tagjai

Korhecz Imola ének, próza

Juhász Csaba gitár

Podhorányi Zsolt billentyű

Schneider Szilveszter ütőhangszerek

Veér Bertalan hegedű

 

Esőhelyszín: Pannónia Kulturális Központ

„A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.”

 

Támogatók:

Filharmónia Magyarország, Emberi Erőforrások Minisztériuma

MOL Alapítvány

 

Együttműködő partner:

Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár Balatonalmádi

Balatonalmádi Városgondnokság

 

A programokon való részvétel ingyenes.

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

A programokon fotó- és videofelvételek készülnek, amelyeket a Cimbora Alapítvány promóciós célokra használ fel. 

Javasolt megközelítés

  • Megközelítés tömegközlekedéssel: autóbusszal, vonattal

A rendezvény helyszíne a buszpályaudvartól és a vasútállomástól gyalogosan 15 perc alatt megközelíthető. Az aluljárón átsétálva a Véghely Dezső utcát. keresztezve megérkezünk a színpadhoz.

Az aluljáró nem akadálymentesített. Így a József Attila út irányából javasoljuk a helyszín megközelítését, ahol sík úton vezet a járda. Kerekesszékkel és babakocsival is jól használható.

  • Megközelítés autóval

Parkolni közvetlenül a strand főbejárata melletti parkolóban és a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár előtti parkolóban lehet.

A Kulturális központ előtti parkolóban található akadálymentes parkoló, viszont a rendezvény helyszínére való átjutás már nem akadálymentesített, így javasoljuk a strand főbejáratánál lévő parkoló használatát.

A strand főbejárata előtt akadálymentes parkoló is található. Innentől sík füves terepen lehet majd eljutni a körszínpadig. A séta maximum 5 perc.

Cimbora zeneliget akadálymentessége

A helyszín füves terület. Ha egyedül érkezik, kollégáink segítenek Önnek.

Akadálymentes mosdók a strand főbejáratánál találhatóak.