Schöck Atala: „Nem egy mezzo szerep vár még rám”

A karriered indulásáról elég sokszor beszéltél máskor, arról, hogy csak bizonyos útkereséseket követően, bölcsészdiplomával a zsebedben kerültél az operaszínpadra. Én szeretném megfordítani ezt a gondolatot, mivel nemhogy nem hátránynak, hanem hatalmas előnynek érzem! Mert hányszor kell egy énekesnek különböző nyelveken énekelne, méghozzá jó szövegértéssel, kiejtéssel! Nem is szólva a történelmi témájú szüzsékről, amikhez talán nem is lehet elég képzettnek lenni, akár historizáló az a rendezés, akár modernbe oltott…

Éppen a budapesti Wagner-napok kapcsán gondolkodtam el (Schöck Atala Fricka szerepét énekelte – a szerk.), hogy a Pázmány német szakától a látszat ellenére milyen egyenes út vezetett a Wagner-szerepekig, Én például éppen a középkori tanszékre írtam anno a diplomamunkámat, mégpedig Wagner tetralógiájának irodalmi hátteréről.

Tehát nincsenek véletlenek.

Nagyszerű felismerésekre jut az ember. Éppen ma énekeltem át a kiváló Salgó Tamással egy pár újabb Wagner mezzo-szerepet, amik remélem, hogy megtalálnak még életemben. A Ringben is vannak még ilyenek, például Waltraute, vagy Erda karaktere. Én a raknai sellőkkel, meg a viráglányokkal indítottam, és most Frickát énekelve csodálatos érzés, amikor a motívumok visszaköszönnek, és elmerülünk ebben a csodálatos wagneri narrációban. Kapcsolódnak a dolgok, minden megvilágosodik és érthetővé válik. És ehhez tényleg elengedhetetlen a német nyelv bizonyos fokú, sőt ha lehet magas szintű ismerete.

Gondolom, az olasz és a francia sem jelent gondot. Már csak azért sem, mert éltél Párizsban, ezért a latin nyelvek szelleme is jobban megérintett.

Igyekszem, fontos a jó szövegmondás. Sokszor megtörténik, hogy németesként hallom, hogy nem elég jó németséggel énekel a partnerem, és nem tudom, hogy most szóljak-e a kollégának? Van, akinek szólok, és már veszi is a ceruzát és köszöni szépen, de van, aki ezt rossz néven veszi

Nagy operaházak a szerepeket kifejezetten nyelvi coachok segítségével próbálják be a nem anyanyelvű énekesekkel, de sokszor még az anyanyelvűekkel is, hiszen nem ritka a szerepekben a középkori szóhasználat vagy tájszólás.

Már egyébként az Operaházban is így van, több francia coachcsal dolgoztam én is. De fordított élményben is részem volt, amikor a bécsi Volksoper felkért életem első musical-szerepére, gondoltam, németül énekelünk, ezzel biztos nem lesz gond, a zenei részbe pedig majd beletanulok az öthetes próbaidőszak során. Nos, pont fordítva volt, az éneklésemet rögtön szerették, de a nyelvi coach öt héten keresztül foglalkozott velem, mert egy musicalben nyelvileg egészen mást vártak el, mint egy Wagner-operában. Nem is szólva a rengeteg prózai szövegről, amit mégis német színészek között, Bécsben kellett hitelesen előadnom… Azt mondták, hogy nem értik, mi a gond, mert nincs sem magyar akcentusom, sem orosz, csak egyszerűen nem bécsi. De aztán ezt is fölhasználták a rendezésben.

A művészügynökségek úgy tartják, hogy a karriereket a beugrások hajtják a legjobban előre, nemcsak azért mert magát a művészt felspannolják, hanem, mert olyan alkalmazkodási képességet és szakmai készenlétet igényelnek, amit rögtön értékelnek az érintettek. Neked volt részed ilyenekben, elsősorban koncerténekesként, de az operaszínpadon is. Például minden mezzo énekesnő szerepálmát, a Carment beugróként énekelted Prágában.

Igen, az valóban beugrás volt! Prágába szinte hazajártam, 10 évig havonta kiutaztam 1-1 Titus kegyelmére, majd a Hoffmann meséire, imádtam. De éppen Bécsben próbáltam valamit, amikor felhívtak Prágából a Carmen miatt, és kocsit küldtek értem, szóval életemben először sztárként kezeltek (Nevet). Persze „szobában” már énekeltem Carment, de színpadon még soha, és a rendezésbe is elég gyorsan, az előadás előtt két órával kellett beállnom. Képzeld, a műszak – volt olyan díszletes, aki már Bayreuthból ismert engem – olyan rendes volt, hogy délután 3 és 5 között külön nekem felépítette az egyes jelenetek díszleteit, hogy az asszisztenssel át tudjuk venni a mozgásokat. Hatalmas szívű, kedves emberek.

Prága ugyan főváros, de nekem ez a vidéki emberek kedvességét és áldozatkész ügyszeretetét juttatja az eszembe.

Ezt csak megerősíteni tudom. Én koncerténekesként indultam, mert énektanárnőm, Németh Judit sokszor ajánlott maga helyett, és akkor nemcsak a Kocsis Zoltán és Vashegyi György vezényelte oratóriumokba, hanem részben a Fischer Annie-ösztöndíj hozadékaként az egész országban felléptem, mint dalénekes. Miskolccal, Debrecennel kezdődött, de rengeteg helyen voltam, és a mai napig visszajárok, ha csak tehetem. Itt még kiöltöznek az emberek a koncertekre, a lelkükben is, megadják a módját.

Kicsit kanyarítsunk a vidék fogalmán. Vajon Bajorország szempontjából Bayreuth is vidék?

Bayreuth a legkülönösebb hely a világon, 2004–2007 között énekeltem ott. Egy francia énekverseny után hívtak be előénekelni – többek között a karmester Pierre Boulez és Wolfgang Wagner előtt – az egyik viráglány szerepére. Akkor még Wolfgang Wagner volt az Ünnepi Játékok vezetője, akiről tudni kell, hogy nem szándék nélkül, olyan erőteljes bajor dialektusban beszélt, ami az érthetetlenség határát súrolta. Ez csak akkor rossz, ha társalogni kell… És megtörtént, hogy a Wagner család minden évben fogadást adott az Ünnepi Játékok szólistái számára a házukban-kertjükben. Tejjel-mézzel folyó kánaán, mindenki a házban keresett helyet, a család társaságát keresve, mi a volt férjemmel és egy barátunkkal kiszorultunk a kertbe. Legnagyobb meglepetésünkre Wolfgang Wagner csatlakozott hozzánk, akivel több órán át beszélgettünk olyan témákról – a leghitelesebb forrásból tudhattunk meg részleteket a Wagner család és Hitler kapcsolatáról – amiről csak álmodhat az ember, ami egyszer történhet meg az életben. Hogy beszélgettünk, az persze túlzás: férjem gyengén beszélt németül, ezért közös barátunk franciára fordította neki (és nekem) Wagner szavait – én pedig, hála neki és ennek a nyelvi vargabetűnek, úgy tudtam részt venni a társalgásban, mintha érteném a beszélőt…

Az előbbiekből kiderült, hogy a daléneklés és egyáltalán az operaszínpadtól független éneklés nem a Melodika Projecttel kezdődött, hanem sokkal korábban. És ezt nagyon szereted.

Nagyon. Hát nekem így teljes az élet: dal-oratórium-opera. Magyarország-külföld, Budapest-vidék. A koncerténekléshez talán egy kicsit más habitus kell, egyfajta elmélyültség. Amikor a pályámat kezdtem, sokkal nagyobb divatja volt az ösztönösen éneklő művészeknek, akiket fölraknak a színpadra, és ott elégnek. Hatalmas tehetségek, de nem beszélnek nyelveket (persze akkoriban nem is volt annyira szükségük rá), és a karrierjük gyakran rövid időn belül kiégett. Aztán egyszer csak elkezdtem érezni, hogy a „gógyi” már nem hátrány. Én akkor is végigolvasom, kiszótárazom a darabot, ha csak 5 mondatos szerepem van. Előfordult, hogy a darabban kérdéssel fordulok a partnerhez, és látom, hogy nem érti, mit kérdezek olaszul, akkor sem, ha válaszol rá. Nesze neked, igényesség. Ahhoz, hogy egy szerepet teljesen felfejtsek, engem mindig is nagyon érdekelt az, hogy emberileg megértsem, hogy miért olyan, milyenek a kapcsolatai a többi szereplővel, mindegy, hogy Carmen vagy Charlotte.

Nemrég megnéztem pár részletet a debreceni Carmen-felvételedből, és az volt az érzésem, hogy a te Carmened más, nem a manapság gyakran ábrázolt erotikusan túlfűtött szédelgő, hanem egy rejtőzködő szerepjátszó, akinek szerelmei, szabadságvágya, igazmondása mind ezt szolgálja: rejtőzködik, vívódik, keresi magát.

Igen, úgy tartják: Carmen a szabad nő, „aki soha nem hazudik”. Szerintem pedig még saját magának is hazudik. Ezt a gondolatot nem sokan osztják, de a debreceni Carmen rendezője, Nadine Duffaut egyetértett velem. És volt például egy lélektanilag nagyon hiteles megoldása: Carment nem Don José öli meg a végén, aki képtelen erre, hanem Micaela.

Legalább kétféle, igen különböző női természet megjelenítése. A Melodika Projecttel is a női természet különböző arcaival foglalkozik az Én, Mária című műsorotok. Hogy kerültél össze ezzel a fúziós-jazzes világzenét játszó trióval?

A trió gitárosát, Csernus Katát régóta ismerem, énekeltem vele együtt korábban spanyol dalokat. Amikor elindult a covid, elkezdtem gondolkodni, hogy talán nyáron már lehet közönség előtt kis formációban játszani valamit. Akkor kerestem meg őket. Nekem volt egy nagy álmom, Piazzollától a Maria de Buenos Airesből a „Yo soy Maria”, amit én már nagyzenekarral énekeltem, de tudtam, hogy nagyon jól szólna a trióval is. Már az első próbán csodálatosan működtünk együtt, és sorban alakultak ki az összeillő műsorszámok. Akkor mondták, hogy hát jó lenne egy videóklipet csinálni – én ilyet még soha nem csináltam előtte, ugye operaénekesek nem forgatnak klipeket – őnekik volt rögtön helyszín, fotós, technika. Felvettünk jó pár számot, feltették a facebookra és pár órán belül ötszázan lájkolták. Ebből rájöttünk, hogy ezzel érdemes valamit kezdeni, és valóban: jöttek sorra a koncertek, fesztiválok. Az idén is lemegy ez a műsor a Klassz a pARTon fesztiválon Balatonszárszón a gyönyörű naplementében és a Tisza-tónál is. Csodálatos érzés, hogy olyan emberek találkoznak a míves keretbe foglalt komolyzenével, akik nemigen tudnának megvásárolni egy operajegyet vagy egy koncertjegyet.

Hogy néz ki az Én, Mária műsor?

Négy részlet a Carmenből, a „Yo soy Maria” (Piazolla), két dal a West Side Storyból, egy-egy Villa-Lobos és De Falla spanyol dal, a Csillagok, csillagok népdal feldolgozása, és több szám a Melodika Project korábbi repertóriumából: Balkán lidérc, Flamenquita, Barbár legenda. Nagyon szeretek velük dolgozni, minden próba remek hangulatban telik, ötletelünk, improvizálnak hozzá, lejátsszuk, elénekelem, félszavakból értjük egymást.

Akkor újabb tervek is kialakulóban…

Igen, például most egy magyar népzenei blokkot tervezünk, olyan jóleső mindig, ha a közönség magyarul is hall valamit. A Csillagok, csillagok mellé kerül egy másik szám, szintén nagyon fúziós köntösben, a Tavaszi szél vizet áraszt, és van egy másik álmom is a jövőre, a Madárka, madárka. Az emberek a nyaralás közben könnyedségre és ismerős életérzésre vágynak, nem drámára. Viszont mindig érezzük, hogy a jót, a minőséget nagyra értékelik!

2022. július 18. Balatonszárszó, Központi Strand, Szabadtéri Színpad

Schöck Atala és a Melodika Project

(Antal Gábor – melodika, zongora

 Csernus Katalin – gitár

Pödör Bálint – ütőhangszerek

A Klassz a pARTon! Fesztivál kiemelt támogatója a

SZERENCSEJÁTÉK ZRT, MVM ZRT, NKA

Szerző: Gyenge Enikő

2022. június 29.