augusztus 1.
„A fuvola hozott össze minket” – Interjú Győri Noémivel és Madaras Gergellyel
Győri Noémi és Madaras Gergely valódi társak az életben és a zenében. Világpolgárok és lokálpatrióták, július 29-én pedig együtt lépnek fel a Tihanyi Bencés Apátságban, a Klassz a pARTon! fesztiválon. Ritka alkalom, de annyira mégsem: amikor a járvány miatt megállt az élet, újra fuvoladuózni kezdtek, ennek gyümölcse egy lemez mellett ez a hangverseny is.
– Mindketten fuvolával léptek fel a Klassz a pARTon fesztiválon. Különleges alkalom, hiszen Gergőt ma karmesterként ismerjük.
Madaras Gerely: Huszonegy éve a fuvola hozott össze minket, akkor kezdtünk először duózni. Fontos elem a közös történetünkben ez a hangszer: mindketten Gyöngyössy Zoltán növendékei voltunk, együtt jártunk a Bartók konziba, majd később a Zeneakadémiára, Prőhle Henrik osztályába. Együtt alapítottunk szimfonikus zenekart és kortárs zenei fesztivált, de emellett a közös kamarazenélés mindig fontos maradt az életünkben. Az utóbbi években viszont egyre többet vezényeltem, egyre komolyabb karmesteri feladatokat kaptam, így különváltak a szakmai útjaink.
Győri Noémi: Mindketten úgy gondoltuk, hogy a tanulmányaink befejeztével az egyéni szakmai fejlődésünkre szeretnénk koncentrálni. Nekem az is egy fontos szempont volt, hogy olyan tudást és tapasztalatot gyűjtsek, ami megkérdőjelezhetetlenné teszi, hogy a sikereim és eredményeim saját munkámnak köszönhetők, akkor is, amikor Gergő már elismert karmester. Végül olyannyira figyeltünk arra, hogy művészileg a saját utunkat járjuk, hogy a pandémia okozta leállás kellett hozzá, hogy eszünkbe jusson, milyen jó is együtt zenélni!
– Ezek szerint volt öröm az ürömben?
MG: Az élet teljes leállása számomra négy hónapig tartott. 2020 tavaszán a repülők beparkoltak a hangárba, én pedig elgondolkodtam azon, fogok-e még zenekar előtt állni. A bizonytalanságot szerencsére ellensúlyozta, hogy végre hosszabb ideig, megszakítások nélkül lehettem együtt Noémivel és a lányainkkal, ami rengeteg örömöt és erőt adott. Mindeközben természetesen zenéltünk is. Például a londoni környékünk lakóközösségének adtunk karantén-koncerteket, amiket a szomszédok nagyon élveztek: az erkélyről, ablakokból és a fűben ülve hallgattak minket.
GyN: A koncertek sikerén és az újra együttjátszás örömén felbuzdulva elhatároztuk, hogy még ebben az időszakban készítünk egy lemezfelvételt azokból a művekből, melyeket ugyan húsz éve játszunk kisebb-nagyobb megszakításokkal, de sosem örökítettünk meg. Fantasztikus öröm, hogy ez nem csak elhatározás maradt, hanem a felvétel azóta meg is született; Alexander Ullman zongoraművésszel vettük fel Franz és Karl Doppler legmeghatározóbb kétfuvolás műveit, illetve Kuhalu op. 119-es trióját. A lemez a Rubicon Classics gondozásában jelenik majd meg 2022 elején.
– Most pedig már közönség előtt játszhattok a tihanyi apátsági templomban.
GyN: A Klassz a pARTon! alakulása óta a fesztivál visszajáró művészei vagyunk, hiszen régóta ismerjük egymást Érdi Tamással és Érdi Szabó Mártával, a fesztivál megálmodóival. Márta mindig szorgalmazta, hogy együtt muzsikáljunk: volt, hogy fuvoladuóban, máskor szólista-karmester párosként léptünk fel. Gergő ráadásul Tamással közösen is többször szerepelt.
– Húsz éve alkottok párt, és az élet két nagyon meghatározó korszakát, a későtinédzser és a fiatal felnőtt, huszonéves korotokat együtt éltétek meg. A pályán is sok minden ekkor dől el, nem mellesleg hogy tehetséges-e az ember. Mit jelent ez számotokra?
MG: Nekem különösen fontos, hogy olyan értő társ áll mellettem, aki kívülről-belülről ismeri az erényeimet és a gyengeségeimet egyaránt, pontosan érti, hogy ki vagyok, mik a céljaim és álmaim. Noémivel az örömöket és a nehézségeinket is megosztjuk, igyekszünk a lehető legjobban támogatni egymást, biztos hátteret nyújtva a másiknak.
GyN: Mindketten sokat dolgozunk, sok időt töltünk külön is, mégis folyamatosan, napi szinten nyomon követjük egymás dolgait. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy igazi társként alkossunk egy csapatot. Óriási kincs, hogy most már több, mint húsz éve építkezhetünk együtt, nagyon sokban ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy mindketten szabadon és organikusan növekedhettünk.
– Van vita köztetek?
MG: Időbe tellett, míg összecsiszolódott a személyiségünk és megtanultunk igazán jól együtt dolgozni. A kezdeti időkben olykor véres csatákat vívtunk egymással szakmai kérdésekben.
GyN: Az biztos, hogy mindig feljebb és feljebb helyezzük a lécet magunkkal és egymással szemben. Én most is úgy érzem, hogy sok lehetőségünket még nem aknáztuk ki és rengeteg minden vár még ránk.
– Noémi, az elmúlt években fejezted be a doktori képzést a brit Királyi Zeneakadémián. Ha jól tudom, az első fuvolistaként.
GyN: Igen, én voltam az első fuvolista, aki ebben a kiváló intézményben doktori fokozatot szerzett.
MG: Ráadásul képzeld el Noémit, amint kisgyerekkel a karján, nem angol anyanyelvűként belibbent a szemináriumokra. Abszolút rendhagyó jelenségnek számított ebben a közegben! Érdekes megfigyelni, hogy mára több hallgató is követte példáját; olyan nők, akik Noémi példájából is inspirációt merítve arra vállalkoztak, hogy az anyaságot és a magas színtű szakmai munkát egymás mellett éljék meg és egymást kiegészítve bontakoztassák ki.
– Mi volt a kutatási területed?
GyN: A művészi és kutatói munkám központi témáját a ‘The Classical Flute and Guitar Project’ (Klasszikus fuvola és gitár projekt) alkotta, aminek célja a fuvola-gitár duó művészi lehetőségeinek újragondolása volt. Bécsi klasszikus szerzők, Haydn, Mozart és Beethoven eredetileg zongorára és annak nyelvezetére komponált mesterműveit dolgoztam át Koltai Katalin gitárművésszel együtt fuvolára és gitárra. Érdekelt, hogyan lehetséges hitelesen megszólaltatni akár a legnagyobb remekműveket ezeken a hangszereken; olyan műveket, melyeket korábban még sosem játszottak fuvolán és gitáron. Ennek mentén részletekbe menően kutattam a fuvola-gitár repertoárt, illetve hogy miként változtatja meg a duóról alkotott képet, ha például ezekkel a bécsi klasszikus mesterművekkel mutatkozhatunk be egy koncerten. A disszertáció mellett megjelent a bécsi Doblinger kiadó gondozásában egy négy kottából álló, önálló sorozat is, valamint a Transforming Traditions című lemez, amin az új átiratok hangoznak el.
– Említetted, hogy már akkor tehetséges karmesternek tartottad Gergőt, amikor még nem is volt karmester. Mit láttál benne?
GyN: Kiváló zenésznek tartottam, aki tele van mondanivalóval, és aki hihetetlenül kitartó és nagy munkabírású. Emellett az első pillanattól kezdve egyértelmű volt számomra, milyen kitűnően bánik az emberekkel, és ezért mennyire eredményesen tud másokat is inspirálni. Ehhez párosul még Gergő nagyszerű humora és egyfajta rá jellemző könnyedség, ami karmesterként a magas követelmény mellett a zenészek számára megteremt egy olyan szabad teret, amiben egyénileg is kibontakozhatnak. Azt hiszem, ez a kulcsa annak, hogy egy zenekar a benne rejlő legtöbbet tudja kihozni magából úgy, hogy mindeközben örömét leli a zenélésben. Gergő mindezen kvalitásai számomra az első perctől kezdve egyértelműen kirajzolódtak. Azt is érdekes látni, mennyit változnak az együttesek, amelyekkel Gergő dolgozik. Ezt nem csak én veszem észre, hiszen bárhol, ahol karmesterként működik, folyamatosan nő a közönség száma. Például, miután a Liège-i Királyi Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója lett, a pandémia elllenére harmadannyival több jegy kelt el, mint az előző évadokban.
– Gergő, mikor kezdtél először karmesterként gondolni magadra?
MG: Már a konziban is tudatosan erre készültem: egyszerre jártam fuvola, hegedű és zeneszerzés szakokra. Ekkor, 2002-ben alapítottuk meg Noémivel a Budapesti Ifjúsági Szimfonikus Zenekart, amelyben a generációnk legjobb zenészei játszottak, és aminek a fiatal muzsikusok intézményfüggetlen összekovácsolásán túl nem titkolt célja volt, hogy kezdeti szárnypróbálgatásaimnak teret adjon. Ennek az együttesnek a három aktív éven át tartó művészeti, operatív és adminisztratív vezetése után jöttem rá arra, hogy a következő és elengedhetetlen lépés a fejlődésemben az kell, hogy legyen, hogy komolyan megtanulom a vezénylés szakmai és technikai fortélyait. Ekkor engedtük el a zenekart, és kezdtem meg karmesteri tanulmányaimat a bécsi Zeneakadémián.
– Több idősebb pályatárssal is összehozott az élet, például Pierre Boulezzel, vagy Sir Colin Davis-szel. Mit tanultál tőlük?
MG: Ők mindketten más személyiségek és más emberek voltak. Érdekes, hogy miközben Bouleznek három nyáron keresztül voltam asszisztense, mégis olyan érzésem volt, hogy Colin Davist személyesebben megismertem egy délutáni tea alkalmával. Ezzel együtt Boulez mély benyomást tett rám. Amikor vele dolgoztam, már nagyon idős volt, és gyakran feszült, mert rosszul látott. Ennek következtében többször hosszabb ideig is állt egy-egy próba… Nyilvánvalóan nem volt egyszerű időszak ez az életében. Mégis, a nehézségekkel és frusztrációkkal teli próbák ellenére Boulez olyan fantasztikus koncerteket volt képes adni, ahol szinte felrobbant a terem. A vele való munka legértékesebb, életre szóló tanulsága ez volt: testközelből élhettem meg, hogyan volt képes felülemelkedni mindezeken az akadályokon és mint valami főnixmadár, valóban képes volt szinte újjászületni. Ilyen különleges koncentrációra és átalakulásra csak a legnagyobbak képesek.
– Ma már a legtehetségesebb magyar karmesterek között emlegetnek, de jóval többet lépsz fel külföldön. Volna olyan állás, amiért hazajönnél?
MG: Volna.
– Ne is kérdezzek többet?
MG: Fontos számomra a magyarságom, a budapesti lokálpatriótaságom, és biztos vagyok benne, hogy ha elérkezik a megfelelő alkalom, lesz itthon helyem és feladatom.