„Egy háromperces invencióban benne van az egész életmű”

Karosi Bálint orgonaművész, zeneszerző és karmester, a manhattani Szent Péter templom zeneigazgatója a Klassz a pARTon! fesztivál keretében a Tihanyi Apátsági templomban ad orgonaesestet, július 16-án. Itt is játszik majd természetesen attól a mestertől, akinek “a leghitelesebb tolmácsolója” megtisztelő rangját kapta, amikor 2008-ban megnyerte a lipcsei Nemzetközi Orgonaversenyt. 

– Johann Sebastian Bach zenéje ön szerint a zene eddigi történetének csúcsa. Miért?
– Szerintem Bach művei azért maradtak fenn háromszáz éven át, mert több szinten is megközelíthetők. Lehet őket játszani szaxofon kvartettre, vagy éppen klarinétra átírva, ami az én belépőm volt Bachhoz. Klarinétosként az érdekelt, hogy vajon hogy szól az eredeti, ezért kezdtem el foglalkozni régi zenével.  A régi hangszerek ugyanis megmutatják, hogy Bach hogy hallotta a saját műveit, például csembalón, klavikordon, vagy azokon az orgonákon, amiken játszott. Ezért elmegyek, ahova csak lehet, hogy meghallgassam a historikus hangszereket. Bach a maga korának nem volt a legsikeresebb zeneszerzője. Telemann, Händel, Vivaldi sokkal populárisabbak voltak. Bachot tisztelték, de ő, amikor kritikát kapott Scheibétől, hogy túl bonyolult a zenéje, nem válaszolt rá.

Istennek írt, és ösztönösen érezte, hogy a jövő fogja őt igazán értékelni. Ez így is lett. Még Japánban is tapasztaltam a tömegek érdeklődését. Ez a zene olyan, hogy első hallásra is megfog, de minél tovább hallgatod, annál többet fedezel fel benne. Amit kevés szerzőről lehet elmondani: egy háromperces invencióban is benne van az egész életmű magja. Ha megérintenek a kis művek, könnyen vonzani kezdenek a hatalmas alkotások is, ahogy az velem is történt tinédzser koromban. Most Bach összes orgonaművét veszem fel különböző orgonákon. Az előzmény az, hogy Christoph Wolff Bach kutató tervei alapján megvalósult egy teljes Bach életművet felölelő, több éves koncertsorozat a japán Izumi Hallban.  Mindegyikre más-más híres orgonaművészt hívtak, és az egyik koncertet, Wolff professzor ajánlására, én adtam. Most pedig eljátszom az egész koncertsorozatot különböző orgonákon, a YouTube csatornámon és CD-n is kiadom. Ezeket a koncerteket úgy terveztük, hogy nem katalógusszerűen sorakoztatják fel Bach műfajait, hanem mindegyikből egy kicsit, jól megszerkesztett programonként. Minden koncert olyan, mint egy degusztációs menü, vagy mondjuk, mint a japán sushi.

– Azt mondja, Bach Istennek írta a műveit. Másutt meg, hogy Bach átsegíti a nehézségeken, és a Máté– és János-passió mélyítette el keresztény hitét. Hogyan?

– Az ember hitének sok rétege lehet, az egyik az érzelmi kötődés. Amikor valami rossz történik, az letör, deprimál. Amikor szükségem van valamire, ami ki tud emelni, vagy reményt tud adni egy nehéz helyzetben, akkor én mindig ezekhez a zenékhez fordulok. Egy olyan nyitó kórus, mint a János evangéliumáé, ahol Krisztus, mint győztes jelenik meg, tényleg felemeli, megnyugtatja az ember lelkét.

Karosi Bálint – forrás: Klassz a pARTon!

– A hitének, a vallásnak van-e köze ahhoz, hogy egy templomhoz kötötte a szakmai életét?

– Természetesen van. Nekem a pandémia alatt a legjobban hiányzott az egyház népének kísérete. Ez alatt a két év alatt rájöttem, hogy orgonistaként az egyik legfontosabb hivatásom a közösségi énekek kísérete. Ez a bachi életműben annyira benne van, hiszen a korálelőjátékok nem csak népénekek feldolgozásai, hanem az istentiszteleteken liturgikus funkcióban hangzottak el. És ami fontos: a német korálokban – Luther is sok ilyet írt -, akárcsak a magyar népdalokban, a szöveg inspirálja a dallamot és ez a vallásos szöveg a korálok dallamán keresztül átszivárog Bach személyébe, és az evangélikus zene egész világába. Tehát elkerülhetetlen, hogy az ember igazán elmélyüljön a szövegekben, amelyek ennek a zenének minden pillanatában benne vannak.

– Azt hittem, hogy a templomhoz kötődés kapcsán az orgonáról fog beszélni. Hiszen a nagy orgonaművészek évtizedekig ugyanannak a templomnak az orgonáját “lakják be”, ismerik ki, és ezek nagyon különbözőek. 

– Igen. Édesanyám operaénekes, apukám meg mérnök, és bennem ez a kettősség nagyon megvan. Minden mechanikus dolog érdekel: a mozdonyok, vagy amikor klarinétoztam, az, hogy a nádat hogy faragják fúvókává, hogy igazán jól szóljon, úgyhogy az orgona nekem valóságos paradicsom, mert a történelem során annyi féle megoldás jött létre, hogy nekem egész életemre szóló örömet ad, hogy megyek, hallgatom, nézem az orgonákat, kívülről, belülről, nem csak mint hangszert, hanem mint mechanikus alkotást is: hogy van megépítve, hogy illik bele a templomba vizuálisan, hangilag, –  imádom őket, főleg a historikus, de a modern hangszereket is. De miközben az orgonáról az embereknek általában az a magasztos, monstrum hangzás ugrik be, mint amilyen a Notre-Dame, a Mátyás templom vagy a Bazilika orgonájának hangja, minél több orgonán játszom, annál jobban megszeretem a kisebb hangszereket is. Szívesen játszom nagyon kis templomokban és videókat csinálok a YouTube-ra az ilyen hangszerekből is.

– Amiknek, látom, óriási nézettsége van. Miközben folyamatosan játszik nagy orgonákon is. Itthon például a Müpa akkor új orgonájának egyik bemutatkozó koncertjét adta, ahol egyébként saját művét játszotta. Egy interjúban viszont ezt mondta: “Megvan nekem a Müpa orgonája és vannak német romantikus barokk orgonáim is.” Ezt hogy kell érteni?

– Ez egy digitális hangszer, amelyik arra a problémára ad egy fajta választ, amin az orgonaépítők több száz évig törték a fejüket. Hogy ez a hangszer nem szállítható. Ez be van építve egy épületbe. Most azonban modern technológiával meg lehet oldani, hogy minden egyes sípot nagy hitelességű felvétellel digitalizáljanak.   Minden sípot felvesznek és ugyanaz a síp nem mindig ugyanúgy szólal meg, úgyhogy többféle megszólalással is fel kell venni őket, szárazon és akusztikában is. Iszonyatosan nagy munka és a hangminták nagyon drágák. De léteznek már ilyen digitális orgonák, és meg lehet venni például a Müpa orgonáját is. Aki megveszi, felállítja az otthonában, még az akusztikát is be lehet állítani, hogy épp hol hallgatom. Lentről vagy fentről. Vagy az is lehet, hogy beletesszük a Müpa orgonáját a Notre Dame akusztikájába, vagy fordítva.

– Akkor miért kell sok pénzért sípos orgonákat építeni? Ha egy ilyen hangszerrel beül a Müpába, ugyanazt a hanghatást éri el vele, mint magával az orgonával?

– Nem, soha. Ez olyan, mint a repülőgépeknél a szimulátor. Minden ott van, csak nem repül. De komponálásra, gyakorlásra fantasztikus. A másik dolog, amit nem lehet ezeken produkálni, az a mechanikus traktúra. Nem érzem, hogy mikor nyílik ki rajta a szelep. Vagyis olyan, mintha egy számítógépen játszana az ember.

– Tihanyban, mint általában, improvizálni is fog, mégpedig egy Händel chaconne témáira. Ez a barokk zene előadásához hozzátartozik?

– Igen. A barokkban az improvizáció és a zeneszerzés között nem volt éles határ. Johann Mattheson, német zeneszerző és zenetudós, Händel barátja, leírta, hogy egy fontos templomi állás betöltéséhez egy orgonistának mi mindent kell teljesíteni, és a legfőbb feladat az improvizáció volt: adott témákra korált, fúgát vagy chaconne-t kellett meghatározott terjedelemben improvizálni. Ezzel azt tesztelték, hogy az illető komponista-e, hogy vannak-e saját ötletei, és “nem csak más ötleteiből tud zenét csinálni”. A Händel chaconne 24 variációból áll, és minden variáció ismétlődik. Akkoriban elvárt volt, hogy az ismétlésnél mindenki beleszője a saját ötleteit Händel zenéjébe. Tehát az ismétlések itt is az én invencióim lesznek.

– Mit áruljunk még el a műsorról?

– Azt, hogy megjelenik benne egy 20.századi svájci szerző darabja is. Guy Bovet, nagyszerű orgonista és zeneszerző, aki sokáig élt Mexikóban, egy darabig Spanyolországban, és sokat írt az ottani orgonákról. Ezt a művét is, amely egy nagyon hatásos salamanca, vagyis mexikói tánc, egy spanyol orgonára írta. Eljátszom ezen kívül egy saját művemet is.

– Van két operája és három orgonaversenye, és most legutóbb a Filharmónia rangos versenyét nyerte meg – hatvan induló közül lett a győztes. Most a Perpetuum mobile című darabja szerepel a tihanyi műsorban. Hogy jellemezné magát, mint zeneszerzőt?

– Engem nagyon sok hatás ért. Hatott rám Amerika, ahol húsz éve élek. Leginkább a szabadság érzésével, ami engem nagyon felszabadít. Hogy nincsenek elvárások, hogy így vagy úgy kell zenét írni. Mindenki hozza a saját kulturális örökségét, és csak az a fontos, hogy abból ő maga hogy tud kibontakozni. Hatottak rám a 20.századi amerikai zeneszerzők is, mindenekelőtt John Adams, de az engem ért hatások közül az egyik legfontosabb persze azért Bach és az ő kontrapunktikus gondolkodása, a másik pedig a magyar zene, főleg a népdalok és Bartók és Kodály. Bartók kapcsán nagyon sok művet írtam már. Az egyiket, a Bartók toccatát, most a legnagyobb amerikai orgonaverseny, a Young Artists’ Competition kötelező darabjává tették. A Bartók Concertójából kivett korálra írt háromtételes szimfóniámat a Zeneakadémián is eljátszottam idén áprilisban, Tihanyban pedig most egy kisebb darabot fogok bemutatni. A Perpetuum mobile négyperces mű, a csembalóversenyem egyik témájára írtam 2017-ben. Már befejeztem, és elkezdtem gyakorolni, amikor éreztem, hogy egy motívum bennem ragadt, azt ki kellett írni magamból, így született.  Ahhoz hasonló, ahogy Ligeti a Piano etűdökben ilyen kézfacsaró mozdulatokat a végletekig visz. Iszonyatosan nehéz mű, még én is nehezen tudom eljátszani. Minden nap kell egy-egy félórát lassan gyakorolnom, hogy egyáltalán végig tudjam játszani. 

– A hallgatónak mennyire nehéz?

– Hallgatni nem nehéz. Inkább vicces, mint Ligetié is. Van benne egy franciás kis dallamfoszlány, ami a végén visszajön. Frappáns darab, Tihanyban lesz a magyarországi bemutatója.

– Azt csiripelik a madarak, hogy a Klassz a pARTon! művészeti vezetőjével, Érdi Tamás zongoraművésszel gondolkodnak egy közös orgona-zongora koncerten.

– Ez még csak álom. A Müpának szeretném a tervet beadni, vagy ott, vagy jövőre a balatoni fesztiválon nagyon remélem, hogy megvalósul.

Petrányi Judit

A Klassz a pARTon! Fesztivál kiemelt támogatója a SZERENCSEJÁTÉK ZRT, az MVM ZRT és az NKA.