Három tihanyi este, három különleges zenei élmény

Három tihanyi este, három különleges zenei élmény

Befejeződtek tihanyi koncertjeink, amelyek idén is felejthetetlen zenei élményt jelentettek. A Bencés Apátság több száz éves temploma ezúttal is méltó keretet adott három egymástól egészen eltérő hangulatú, mégis egyaránt emlékezetes estnek.

Július 17-én, pénteken Vigh Andrea Liszt Ferenc-díjas hárfaművész Händel, Donizetti, Debussy és Smetana művein keresztül stílusokon és korszakokon átívelő zenei utazásra hívta a hallgatóságot, a hárfa különleges hangzása pedig tökéletesen betöltötte a templom terét.

Szombaton a Görög Sisters zongoraduó - Görög Noémi és Görög Enikő - Csajkovszkij A diótörő szvitjével és Sztravinszkij Petruskájával kápráztatta el a közönséget. Játékukat szenvedély, virtuóz technikai tudás és kivételes összhang jellemezte.

Érdi Tamás zongoraművész vasárnapi koncertje tette fel az i-re a pontot. A művész Haydn, Mozart és Beethoven műveiből összeállított programjával magával ragadta a közönséget, amely álló tapssal ünnepelte. A ráadásként elhangzó Bartók Allegro barbaro elementáris erejű előadása méltó és emlékezetes lezárása volt a hétvégének.

 

fotók:Podhorányi Zsolt

2026/07/22