Kétféle művész egy zongoránál – beszámoló a Klassz a pARTon fesztiválról
Schubert és Chopin zenéje egészen eltérő megközelítésekben. A Klassz a pARTon fesztivál nyitó hangversenyéről számol be újságírónk – nem kritika, inkább reflexió egy nyáresti, balatoni koncert kapcsán.
Két igen tehetséges, de eltérő habitusú zongoraművész lépett fel a Klassz a pARTon! első hangversenyén Balatonfüreden, a Vaszary Villa kertjében. Balog Alexandra és Vida Mónika Ruth mindketten a húszas éveikben, karrierjük elején járnak. Megfelelőbb alkalom lesz egy hagyományos, koncerttermi hangverseny a róluk szóló alaposabb kritikára, de néhány gondolatot már most közölnék a nyáresti szabadtéri hangverseny kapcsán.
Az elmúlt hónapok viszontagságai szerencsére nem hiúsították meg a Klassz a pARTon fesztivált: a Balaton vizétől két-háromszáz méterre fekvő villakertben legfeljebb egy-egy röcögve elhaladó Babetta zavart bele a zongoramuzsikába.
Balog Alexandra (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka)
Balog Alexandra éppolyan hévvel tolmácsolta Chopin Asz-dúr polonézét, mint amilyen hévvel a zeneszerző szerelme, Georges Sand fogadta a kompozíciót annak idején. Ez az a polonéz, amelyet ma Hősi polonéz néven ismerünk, azt azonban kevesebben tudják, hogy a névadás nem a szerzőtől, hanem férfinadrágos szeretőjétől származik.
Chopin a korabeli beszámolók szerint szelídebben tolmácsolta a hat és fél perces alkotást, mint a legtöbb zongorista. Sok interpretáció a liszti hevességig fűti a darab hőmérsékletét,
és ez több mint helyénvaló: az előadó igenis élhet a saját értelmezés „luxusával”, különösen egy romantikus darab esetén. Balog Alexandra játékában fontosabb volt a zenét tápláló energia megtartása, mint a kottafejekhez való ragaszkodás – ez nekem nagyon tetszett, mert félreütés, pontatlanság akadt, de ritkán zavart. A puskaportól felhős párizsi utcák jutottak eszembe, amelyek Chopin és Liszt generációját olyannyira inspirálták. Gyakran tapasztalatom, hogy a klasszikus zenészeknek nehezebb rátalálni az őszinte, erőtől duzzadó zenélés mikéntjére, mint a technikai követelményeknek megfelelni. Balog Alexandra viszont már megtalálta ezt a jótékony – és vad, szinte diabolikus – energiát, csak el ne veszítse, ha a mű szerkezetének, dramaturgiájának, dinamikájának szolgálatába állítja. A másik általa előadott darabban, Schubert Esz-dúr impromptu-jében ez igen jól sikerült, fegyelmezettebb játékot hallottunk, de szerencsére annak izgalma sem csillapult.
Vida Mónika Ruth (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka)
Vida Mónika szintén két romantikus művet adott elő, ugyancsak egy Schubertet és egy Chopint. Ragyogó arányérzékkel rendelkezik ezek alapján: széles tablón rajzolta meg Schubert Gesz-dúr impromptu-jének érzelmi mélységeit. Ez azt is jelentette, hogy az impromptu-műfajra jellemző jelenidejűség, quasi improvizatív szellem kevésbé volt jelen a játékában. Ez nem bírálat és nem is dicséret, egyszerű kritikai megállapítás. Jó kérdés viszont, hogy a mű születése után kétszáz évvel vajon a rögtönzöttség atmoszféráját kell-e felelevenítenie egy előadónak, vagy tökéletes absztrakcióban bemutatni a darabot.
Chopin Asz-dúr balladájában bújt ki igazán a bőréből Vida Mónika,
és egy-két nem igazinak ható gesztust leszámítva, úgy sugárzott szenvedélyt a játéka, hogy az átgondoltságból sem engedett.
A Klassz a pARTon koncertje a Vaszary Kertben (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka)
A két művésznő négykezest is játszott – Schubert a-moll allegróját, Dvorák Szláv táncainak néhány tételét és Ravel Tündérkertjét a Lúdanyó meséiből. Érdekes, hogy a két előadói karakter egy nevezőre jutott a közös játékban.
Csabai Máté, 2020.07.18. / Fidelio A teljes cikk itt olvasható: