Tata, Esterházy-kastély, kert

Az Esterházy-birtokokon hagyományosan kiemelt szerepet kapott a zene, és ez alól Tata sem volt kivétel. A tatai Esterházy család jelentős erőfeszítéseket tett a város zenei életének fejlesztéséért. A 19. század elején Menner Bernátot bízták meg a templomi kórus vezetésével és az udvari zenekar megszervezésével, munkáját pedig jelentős anyagi támogatással segítették. Esterházy Ferenc gróf kezdeményezésére zeneiskola is indult, hiszen a templomi énekkar és zenekar folyamatos utánpótlását csak helyi képzéssel lehetett biztosítani. Az intézményben Menner mellett az udvari zenekar muzsikusai és énekesei tanítottak. Menner Bernát a kor zenészeihez hasonlóan több hangszeren is játszott, emellett a templom és a grófi udvar számára zeneműveket is komponált. Mivel az Esterházy grófok felváltva tartózkodtak tatai és csákvári birtokaikon, az udvari „hangászzenekar” is velük együtt költözött. A tatai és a csákvári kastélyszínházban a kor európai zenei életének legújabb művei csendültek fel. A zenekar nemcsak az udvari ünnepségeken szerepelt: 1838-ban a nagy pesti árvíz károsultjainak javára jótékonysági hangversenyt rendeztek. Az eseményről a Honművész című lap így számolt be:

„Hangászat. Tatán pünkösd hétfőn a víz-kárvallott budapestiek javára az uradalom hangászkar és műkedvelők által hangversenyt adatott, mely Mozart, Weber, Lindpaintner, Romberg, Hummel és Jansa műveiből állott. Minden előadott hangmű élénk tapsot nyert. A tiszta jövedelem 76 fr 18 krra terjedett.”

A tatai zenei élet újabb fénykorát Esterházy Miklós József gróf idején élte, aki műpártolóként és mecénásként 1889-ben udvari színházat építtetett a kastély mellé. A hitbizomány utolsó birtokosa, Esterházy Ferenc gróf már maga is elismert zeneszerző volt. A magyar komponisták közül elsőként részesült a New York-i College of Music tiszteletbeli doktori címében (1933), majd 1935-ben egy éven át Ausztria zene- és színészetügyi kormánybiztosaként tevékenykedett.

1934 és 1937 között Tatán, a Júniusi hetek rendezvénysorozat keretében az Angolkertben szabadtéri előadásokat tartottak, amelyek országos hírnevet szereztek a városnak. Ennek nyomán Tatát a két világháború között gyakran „magyar Salzburgként” emlegették.